Szó, hang, mosoly: édes pokol;
elbűvölt, nem tudom, mivel;
gyilkos-örök sebet ütött
belém, szép kék szemeivel.
De, szó, megállj, várj még, halál,
tán hozzám hajlik a kegye;
ha nem, tudom, hogy gyilkosom
lesz az az édes kék szeme!
B.B.
Állok előtted teljes valómmal. Mellemen harapásod piros nyomával, combomon markolásod lilás lenyomatával, és arcomon a kéj könnyeinek nedves maszatával. Ajkam duzzadt és ahogy nyelvem megérinti, érzem vérem fanyar ízét. Átölelsz, magadhoz húzol. Nem, nem védelmezőn, hiszen nincs kitől megvédened. Ölelésedben érzem a ki nem mondott vallomást: Enyém vagy! Válladhoz fúrom arcom, beszívom bőröd illatát. Lehunyom szemem, hogy ne lássam szembe, a tükörben azt a nőt, ki kedvese karjaiba bújik. Hogy ne lássam vöröslő, vágytól meredező mellbimbóit, hogy ne lássam csípőjén áthúzódó karcsú vonalakat, melyek nem is csúnyítják, inkább kiemelik bőre fehérségét, asszonyosan kerek formáit. Azt gondolom, ha én nem látom, te sem láthatod. Ajkad vállamhoz ér, meleg leheletedtől megborzong bőröm. Kezed lesiklik derekamról csípőmre, majd hirtelen onnan is elveszed, és már melleimet simítod. Nem, nem is simogatod, megmarkolod, mellbimbómat ujjaid közé szorítod. Muszáj kinyitnom a szemem, sóhajtanom, mert kezed már ölemnél jár, és ujjaid nem is kérve bebocsátást, eltűnnek mélyemben. Felnézek rád, látnom kell szemed, látnom kell, te mit nézel, miközben egyre közeleg, lüktetve halad bennem a beteljesülni akaró gyönyör. S ahogy találkozik pillantásunk, szóra nyílik szád, és szavaid ritmusa majdnem oly’ gyors, mint izgató ujjaid játéka.
-Szeretem a szemed. Elveszek kékségében. Amikor még csak a vágytól ragyog, világoskéken izzik, a legszebb zafír csillogásával. De a kéj pillanatában, a mámortól elsötétül, mélykékké válik, és mint a nyári éjszakai égbolton, ezer csillag gyúl benne….
De én már nem törődöm szavaiddal. Vérem ott zubog fülemben, alhasamban lüktet a gyönyör, és már nem érdekel, mit néz szemed…
