A szálak

 

 

A kivilágított villába lépve, úgy érezte magát, mintha valami idegen világba érkezett volna. Már az ajtóban libériás inas fogadta, elkérve személyre szóló meghívóját, és ellenőrizve nevét a meghívottak listájában, s közben észrevétlenül ugyan, de leellenőrizve, hogy öltözéke megfelelő –e; a fekete szmoking és az elengedhetetlen maszk, vagy álarc. A terem ajtajáig vezette, majd kinyitotta előtte mindkét szárnyat, és miután belépett, be is zárta mögötte. A pompa és a fényűzés egy pillanatra megbénította, pedig járt már előkelő estélyeken, megfordult már jó néhány gazdag és befolyásos ember villájában, de ehhez foghatóval még nem találkozott. A márványpadlón visszacsillant az elegáns falikarok diszkrét fénye, a hatalmas kőoszlopok gigantikus érzést kölcsönöztek a helyiségnek.

Halk zene szólt valahonnan, de ez nem zavarta a beszélgetését a kisebb csoportokban álló vagy ülő vendégeknek, akik hozzá hasonlóan, szmokingban és álarcban voltak. Ami szintén szemet szúrt neki, hogy nőt nem látott a meghívottak között. Azok közt valóban nem láthatott, de a felszolgáló személyzetet kizárólag nők alkották. Fejüket fekete maszk takarta, szemüknek, szájuknak nyílással, de ez nem tette lehetővé, hogy felismerhetőek legyenek. Öltözékük is egyforma volt, bíborvörös, szorosra húzott fűzőt, úgynevezett mídert viseltek, mely keblüket magasra emelte, de szabadon hagyta. Hosszú, szűk alsót hordtak ez alatt, melynek színe szintén vörös volt, de csillogó selyemből készült, amely szépen feszült rajtuk, így kimutatta domború idomaikat. Amikor léptek, kilátszott lábfejük, amelyen csak egy könnyű kis fekete topánka volt, és ez tette járásukat nesztelenné, észrevétlenné.

Mivel még sosem vett részt ilyen estélyen, alaposan megnézte az elé lépő nőt, aki tálcán kínálta felé az aranyló, gyöngyöző pezsgőt. A nő nem nézett az arcára, valahová a mellkasán egy pontra meredt rezzenéstelen tekintettel, majd el is fordult, ahogy leemelte a tálcáról a poharat. A többi vendég ügyet sem vetett ezekre a nesztelenül suhanó, maszkjuk miatt, szoborszerű lényekre. Belekortyolt a hűvös, buborékos italba, majd elindult a legközelebb álló csoporthoz, határozott léptekkel, hiszen régen várt már erre az alkalomra. Az est lassan telt, bár kedélyes, könnyed társalgást folytattak, mégis, minden mondatnál érezte, nem ezért vannak itt. A vacsorát is jó hangulatban költötték el, a svédasztalon a legkülönlegesebb fogások sorakoztak, és a vörösbe öltözött nők mindig gondoskodtak arról, hogy ne legyen hiány semmiből. Amikor lezajlott a vacsora, és néhányan elégedett jóllakottsággal gyújtottak szivarra vagy cigarettára, éppen azon gondolkozott, vajon hogyan fog el kezdődni az estély valódi programja, amikor is a mellette álló férfi megérintette a karját, és bizalmasan hozzá hajolt.

- Ön választott már? 

A kérdés váratlanul érte, és azt sem értette, mire is irányul pontosan, de ügyesen leplezve magát, ugyanúgy bizalmaskodva odahajolt a férfihez, és így felelt.

- Nem, még nem sikerült választanom.

A férfi elmosolyodott, cinkos kis mosollyal, amely egyáltalán nem tette barátságossá az álarc alól kilátszó arcát.

- Akkor tartson velem, én már választottam… azt a kis ügyetlenjét. – és fejével az egyik nő felé intett, aki éppen a hamutartót cserélte le az egyik dohányzó asztalon.

Maga sem tudta, miért felelte azt, hogy rendben van. Talán a férfiúi büszkesége mondatta vele, hogy ne tűnjön ki tudatlansága, de úgy látszott, jól válaszolt, mert a beszélgetőtársa még szélesebb vigyort rajzolt képére, majd elindult a nőhöz, akire az imént mutatott. Rövid, tömör mondatban szólt hozzá, inkább volt ez utasítás, mint társalgás. A nő bólintott, hogy megértette, és elindult a széles, emeletre vezető lépcső felé.

Csak ekkor figyelt fel rá, hogy a teremből többen is távoznak a lépcső felé, egy-egy vörösbe öltözött nővel, aki lehajtott fejjel, némán lépkedett előttük, mint ha csak vezetné őket az emeleti részekbe. A férfi visszament hozzá, és ismét megérintette a karját.

- Akkor induljunk.

Csak bólintott, és lenyelte poharából az utolsó korty italát, közben arra gondolt, végre megtörténik az, amiért valójában eljött erre az estélyre.

*

Elindult a férfival az emeletre vezető lépcsőn. A nő előttük ment, és mivel nagyon szűk volt a szoknyája, minden lépésnél kicsit úgy nézett ki, hogy azonnal felbotlik, ugyanakkor ez jó volt arra, hogy domború hátsóját alaposan szemügyre vegyék. Némán tették meg az utat az emeletre. Ahogy felértek, a halk zene, és a kivilágított pompa is mögöttük maradt. Akár egy középkori várban, a folyosó falai terméskőből készültek, talpuk alatt is hatalmas kőkockák feküdtek. Az egyetlen világítást egy falikar adta, mely hűen utánzott egy lobogó fáklyát. A nő léptei ezeken a nyers köveken sem csaptak semmilyen zajt. A folyosó két oldalán még ránézésre is látszó, súlyos faajtók sorakoztak, kovácsoltvas kilinccsel és kopogtatóval. A nő megállt az egyik ilyen, baloldali ajtó előtt. Amikor mögé értek, csak akkor figyelt fel az ajtókon, a fába rótt számokra.

- Beléphetsz! – szólalt meg a férfi, miután zsebéből előhúzott egy jókora kulcsot, amivel kinyitotta az ajtót.

A helyiség nem volt túl nagy, és ami azonnal feltűnt neki, tökéletesen hangszigetelt, és vastag zsaluval elsötétített szoba volt. A fényt itt is egy falra erősített, lobogó fáklyát imitáló kar adta. A berendezés sem éppen egy hálószoba hangulatát idézte. Látott egy fa oszlopot, amely a padlótól a mennyezetig ért. Rajta kampók, karikák, láncok és szíjjak. Látott egy furcsa emelvényt, mely inkább asztal volt, vagy stílusosan a középkort jellemezve: kínzópad. S volt még ott egy asztal is, amelyen ott sorakoztak különféle eszközök: ostorok, szíjjak, korbácsok, vesszők.

A férfi behúzta az ajtót, és kulcsra is zárta. A nő némán, lehajtott fejjel állt, várva a további utasításra. Nem nézett a nőre, még mindig a szoba berendezését szemlélte, és átjárta a hangulata, amitől jóleső bizsergést érzett gyomránál.

- Egy cigarettát? – kínálta felé a dobozt a férfi, és miközben megrázta a fejét, a nőre pillantott, aki még a hangra sem emelte fel a fejét. Valahogy olyan volt, mint egy bábu, és hogy élt, az csak az egyenletesen emelkedő-süllyedő mellkasa mutatta.

A férfi meggyújtotta a cigarettáját, mélyen leszívta a füstjét, majd a mennyezet felé fújta és megszólalt.

- Mivel ön még új itt, ha megengedi, én kezdeném.

- Természetesen. – felelte halkan, maga is meglepődve, mennyire furcsán, izgatottan rezdült hangja. A férfi mosolygott és újra beleszívott a cigarettába.

- Mindenek előtt a legfontosabb, tájékoztatnia kell az elképzeléseiről, elvárásairól, - és jelentőségteljesen a nőre pillantott, majd folytatta - és meg kell várnia a beleegyezését.

- Értem. – mondta halkan, mint egy kisdiák, akinek éppen leadják az első leckét.

A férfi még egyet szívott a cigarettájából, majd eltaposta a kőpadlón. Odasétált az asztalhoz és alaposan szemügyre vette a kellékeket, majd elégedetten csettintett a nyelvével, és a nő elé sétált.

- Vedd le a ruhád, és fordulj meg!

S megmozdult a szobor, némán és nesztelenül vetkőzni kezdett. Először a topánból lépett ki, majd letolta a szoknyáját, és kecsesen kilépett belőle, majd összehajtotta és ráhelyezte a topánkára. Kikapcsolgatta a míder kapcsait, aztán ahogy végzett, letette ezt a darabot is a szoknyára, majd megfordult, kezeit hátra tette, és megint szoborszerűvé vált.

Nézte, ahogy levetkőzött, és néma alázata, odaadó engedelmessége jobban felizgatta, mint a meztelensége. Ám ahogy megpillantotta hátát, izgalma fokozódott, merevedése támadt. A nő bőrén begyógyult hegek futottak, sejtelmesen, izgatóan kifehérlettek amúgy is fakó bőréből.

A férfi is gyönyörködött egy pillanatig a látványban, majd határozott hangon megszólalt.

- Összeszíjazom a két kezed, és az oszlophoz kötöm. Meg foglak korbácsolni. Az első húsz ütésnél szabadon hagyom a szád, és a tested sem rögzítem az oszlophoz, mert látni szeretném vonaglásod. – itt tartott egy pillanatnyi szünetet, aztán folytatta – Aztán, ha nagyon sikoltoznál, szájpecket teszek rád, és derekadnál fogva az oszlophoz kötözlek, hogy ne tudj kitérni az ütéseim elől, és így korbácsollak még 30-szor. Beleegyezel?

A csend egy pillanatig szinte fülsértő volt, majd a nő halkan, de határozott igennel válaszolt.

A férfi bólintott, és megint megszólalt.

- Aztán átadlak a vendégünknek, és ő is elmondja, mit kíván veled tenni. Beleegyezel?

A csend megint a szobára ült. Kicsivel több másodpercig tartott, míg a nő kimondta ismét az igen választ. Hangja, engedélye, ez a néma alázat szinte már bosszantotta, ugyanakkor hihetetlenül izgatta. Még sóhajtani sem mert, ne látszódjon máris izgatottsága, miközben figyelte, ahogy a férfi összekötözte a nő kezét, majd a feje fölött rögzítette egy kampóhoz.

Amikor az a kezébe vette a korbácsot és ütésre emelte, izgalmában megnyalta nyelve hegyével alsó ajkát, és boldogság öntötte el, hogy részt vehet eme különleges estélyen.